Down Világnapi programok

A Down Egyesület sokat tesz azért, hogy a Down-szindrómával és más értelmi fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek és családjaik aktív és boldog életet élhessenek a társadalom teljes jogú tagjaiként. Idén, a Down-szindróma Világnapján, szeretnénk a többségi társadalom figyelmét is a fogyatékkal élő emberekre irányítani. Ebben Eszenyi Enikő is a segítségünkre van, aki örömmel elvállalta a felkérést, hogy legyen a Down Világnap arca ebben az évben. Hogy együtt ünnepelhessünk, csatlakozzatok Ti is hozzánk, találkozzunk 2014. március 21-én, pénteken, 15:45 és 16:00 óra között a budapesti Vígszínháznál!

a_kulonbseg_kisebb_0321_21_fb


Eszenyi Enikő nagy szeretettel vár mindenkit egy Víg-ölelésre! 16:00 órakor kezdődik a program,
melynek során egy profi fotográfus közreműködésének köszönhetően számos fotó is készülhet rólatok. Enikő 16:30 körül elindítja a figyelemfelkeltő sétát, melynek során a Margit-hídra megyünk, ahol élő láncot alkotva hívjuk fel a figyelmet a Down-szindrómásokra. Hogy az üzenetünket minél többen megismerhessék, minden résztvevő kap egy nagy mosolygó arcot a hátára! A szlogen pedig ez lesz rajta: A különbség kisebb, mint gondolnád. Ha velünk sétálsz a Down Világnapon, még kisebb lesz. Legyünk minél többen, terjesszétek a hírt széles körben, jöjjön el minél több bármilyen fogyatékkal élő és többségi ember, hiszen együtt nagyobbak és erősebbek vagyunk!

smile_szorolap_preview

A másik fontos eseményünk a Down Világnapi gála, ami március 23-án, vasárnap, 10:00 órától kezdődik a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol együtt ünneplünk a szokásos színpadi produkciókkal és kézműves foglalkozásokkal. Színpadra lépnek fogyatékkal élő és többségi művészek zenés-táncos produkciókkal, a nézőforgalmi területeken pedig a jól megszokott lufikkal, arcfestőkkel, valamint a Down Baba szobával is találkozhattok. A program sztárvendége Lang Györgyi (Padödö) lesz. A programokról, a kedvezményes szálláslehetőségekről, valamint a további székesfehérvári látnivalókról az alábbi oldalon találtok részletes információt: http://0321.hu/programinfo

Down Világnap 2014

Kedves Családok!

Nagyon örülünk a sok érdeklődésnek a Down Világnap programjai iránt. Most végre olyan szakaszba ért az előkészítő munka, hogy konkrét információkkal tudunk Nektek szolgálni.

Évről évre rengeteg kérés érkezik hozzánk a Világnappal kapcsolatban. Visszatérő kívánság az is, hogy a rendezvényeket vigyük el más helyszínekre is, hogy ezzel szerte az országban felhívjuk a figyelmet a Down-szindrómásokra.

Az egész évet átívelő kommunikációs üzenetünk az idén: A különbség kisebb, mint gondolnád. Ennek jegyében 2014. március 21-én, a Down-szindróma Világnapján, a budapesti Vígszínháznál találkozunk egymással és Eszenyi Enikővel – aki idén a Down Világnap arca -, hogy egy figyelemfelkeltő sétára induljunk.

Az a nagyszabású, országos gála, amivé a Down Világnap Budapesten kinőtte magát, idén, március 23-án, vasárnap, a székesfehérvári Vörösmarty színházban valósul meg, ahol együtt ünnepelünk a szokásos színpadi programokkal és kézműves foglalkozásokkal. Szükség esetén olcsó szállást is tudunk ajánlani. Székesfehérvár és a Vörösmarty Színház nagy örömmel vár titeket, izgatottan készülnek rengeteg színes programmal!

Idén további programokat is tervezünk, többek között július végére egy családos, hosszúhétvégés rendezvényt a Balaton partján, számos programmal és vitorlázási lehetőséggel egybekötve.

Bízom benne, hogy mindenki megtalálja majd azt a programot, eseményt, melyhez csatlakozni tud. A márciusi eseményekről pontos részleteket itt, a Down Világnap weboldalán, és az egyesület Facebook oldalán fogunk folyamatosan közzé tenni, figyeljétek, vigyétek a híreket, csatlakozzatok minél többen.

kisari_eszenyi_2013
Köszönettel,
Kisari Károly
Down Egyesület elnöke