II. Nemzetközi Kromoszóma Karnevál

Idén anyák napjára szervezte a Rejtett Kincsek Down Egyesület a II. Nemzetközi Kromoszóma Karnevált, melynek fő célja volt felhívni a figyelmet a Down-szindrómával és egyéb fogyatékossággal élők és az őket nevelő szülők helyzetére, valamint az őket segítő összefogás és támogatás erejére. A rendezvényen a jótékonysági felvonulás mellett különféle ingyenes programok, így többek között koncertek, előadások, kreatív műhely és tanácsadás várta az érdeklődőket.

Idén a V4 országokkal összefogásban megvalósuló kezdeményezés célja volt bemutatni a fogyatékossággal élő gyermekek, és családjuk integrációjának fontosságát, valamint erősíteni a hazai és nemzetközi szervezetek közötti együttműködést. Az esemény fontos üzenetet hordozott magában, miszerint az élet nem lehet más és kirekesztő azok számára sem, akik bármilyen fogyatékossággal élnek közöttünk. A rendezvény támogatói: a Visegrád Fund, a Visegrádi Csoport magyar elnöksége alkalmából a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Várkert Bazár és a Magyar Turisztikai Ügynökség voltak.

A Nemzetközi Kromoszóma Karnevál idén is jótékonysági sétával indult a Batthyány tértől, amely a Magyar Honvédség Budapesti Helyőrség Zenekara, valamint a Gyáli Tűzmadarak MazsorettCsoport vezetésével ért a Várkert Bazárhoz. A menetet csakúgy, mint két éve, Stohl András kísérte, aki hangosbemondón keresztül ismertette a séta üzenetét és toborzott ahhoz kísérőket.

A rendezvényen a résztvevőket köszöntötte Varju Krisztina DóraMagyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa, aki örömét fejezti ki, hogy Magyarország V4-es elnöksége egy ilyen tartalmas és színes programmal gazdagodott. Kisari Károly, a szervező Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke pedig a korai fejlesztés és az elfogadó társadalom fontosságáról beszélt: „a szakemberek véleménye egyértelműen megegyezik abban, hogy a koragyermekkori integrált környezet erősíti a kreativitást, az együttműködési, az empátiás, és a problémamegoldó készséget, ami a későbbiekben az iskolai tanulmányok során, és a munkaerőpiacon is egyaránt előnyt jelent.”

A program további részében ingyenes programokkal, szabadtéri koncertekkel, bábelőadással, gyermekfoglalkozásokkal és tanácsadással várták a szervezők a családokat. A rendezvényen a partnerországok is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, a nagyszínpadi koncertek csúcspontjaként pedig a Ghymes együttes lépett fel, de bemutatkozott még a fiatalokból álló Budapest Show Kórus, a pécsi tánccsapat a 4 for Dance, valamint a Nemadomfel Együttes. A benti színpadon bábszínházi előadás, Kalóz-Varázsló műsor és a szlovák partnerek előadása várta a látogatókat.  Bemutatkoztak a Csodavárak, a szakemberek pedig ingyenes tanácsadással álltak az érdeklődők rendelkezésére.

 Háttér:

A projekt 2016-ban elnyerte a Visegrád Fund „Project of the Year” díját.

https://www.visegradfund.org/news/project-of-the-year-2016-international-chromosome-carnival/

Fotók az alábbi albumban elérhetők: II. Nemzetközi Kromoszóma Karnevál

Videós összefoglaló itt!

Programok országszerte a Down Világnaphoz kapcsolódóan

Világnapi programsorozat rendezvényeire szeretettel várunk mindenkit:

2015. március 14. Budapest, Városmajor – Jótékonysági futás

1A Down Világnapi eseménysorozat jótékonysági futással és egyéb programokkal indul, melyet a Down Egyesület támogatására szervez Pechan Eszter a Városmajorban, március 14-én 9:30-tól. Gyertek, hívjátok az egész rokonságot, minden munkatársat, osztálytársat, ismerőst és ismeretlent, fusson és adakozzon az egész utca, az egész város! :)
Aki nem szeret futni, a jótékonysági büfében pihenhet :)! Részletek IDE kattintva!

2015. március 19. – „0321-Kihívás – Játék előítéletek nélkül” kalandjáték – Vígszínház, Budapest
Szimpátia séta a Margit-szigettől a Vígszínházig: 2015. március 19., 14:15 perc

A nemrégiben életrehívott “0321-Kihívás” célja, hogy ráébressze az embereket: csak együttműködéssel oldhatók fel a különbségekből adódó problémák. A  rendhagyó játék sajtópremierjén a játékvezetői szerepet Gundel Takács Gábor tölti be, a játékosok pedig a színtársulat tagjai lesznek. A „ 0321 – kihívás” sajtópremierjével egy időben 14.15-kor indul a Margit–szigeti zenélő szökőkúttól a Vígszínházig tartó szimpátia-séta, melyre várunk minden kedves érdeklődőt! Ezt 15 órakor a színház körbeölelése fogja követni. Részletek IDE kattintva!

A „0321-Kihívás” projekt a Norvég Civil Alap támogatásának köszönhetően valósul meg az ország több pontján. A különböző helyszínek ide kattintva tekinthetőek meg.

2015.március 21. – Budapest Bábszínház

2015. március 21-én, 10 és 16 óra között ingyenes programokkal várja a Down-szindrómával élő és a többségi családokat a Budapest Bábszínház, a hatalmas játszótérré alakuló előcsarnokában. Részletek IDE kattintva!

2015. március 21. Nyíregyháza – Közös este a Visegrádi Négyek országaiból érkezett vendégekkel

Közös főzéssel ünnepeljük meg a Down-szindróma Világnapját, ahol DS fiatalok vesznek részt a főzés alkotó folyamatában, Nyíregyházán. Az itt elkészített ételek a hamarosan megjelenő online szakácskönyvünkben is megtalálhatóak lesznek.
2015. március 22. Nyíregyháza – Down Világnapi Gála

Lesz Makám koncert, Dongó Együttes, fellép a Hangadók, közben lehet szabadon járni-kelni, a Csodavár jóvoltából kézműves foglalkozni, arcot festetni, majd tombolán értékes ajándékokat nyerni. A nyíregyháza Spartacus focistái várják a sportrajongókat, az Állatbarát Alapítvány kutyusai a simogató kezeket, népi fajátékokkal játszhattok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár jóvoltából, és mobil gym kipróbálására is lesz lehetőség. Részletek IDE kattintva!

 

 

Fortuna is eljön a Down Világnapra

csusziNemcsak a színes programok, neves fellépők – mint a Makám, a Dongó Együttes vagy a Hangadók – miatt érdemes eljönni március 22-én a Váci Mihály Kulturális Központba, hanem az értékes tombola ajándékokért is. A fődíj egy Little Tikes csúszda, de sok más Brendon Babaáruházlánc által felajánlott játék is várja a kicsiket és nagyokat.

riverEgy szerencsés nyertes két főre szóló River Ride, úszó-buszozási élménnyel lesz gazdagabb, és a Nyíregyházi Állatparkba szóló, összesen 10 darab belépőjegy is gazdára talál a sok más értékes nyeremény mellett.

Várunk mindenkit szeretettel!

2015. március 22. vasárnap – 10:00 – Váci Mihály Kulturális Központ

A program elérhető IDE kattintva!

Jegyek DS gyermekeket nevelő szülőknek

Támogatóinknak köszönhetően az érintett családok nagy része – akárcsak az elmúlt években – a vételár megfizetése nélkül vehet részt a rendezvényen.

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk MÁRCIUS 11-ig!

További információk és a jelentkezési lap IDE kattintva letölthető!

A jelentkezések alakulása folyamatosan nyomon követhető ITT!

ArtEst – Színház Szlovákiából

ani neviem aka akciaAz ArtEst – értelmi lemaradással élő fiatalok számára létrehozott tér, ahol az érintettek minden munkanapon, 9:00 – 17:00 óra között megjelenhetnek és különböző művészeti tevékenységek közül választhatnak. Aki akar, tanulhat hangszeren, részt vehet színházi darabokban szereplőként, de ha úgy tartja kedve, akkor festhet is. Mottónk: a munkánknak kell, hogy legyen értelme.

Létrehoztunk egy speciális színházat, mely a „Hopi hope” nevet kapta. Egy színtér, ahol értelmi fogyatékos fiatalok játszhatnak együtt képzett színészekkel. Ugyanakkor, színkörtársaik lehetnek hajléktalan és idősödő emberek is, valamint roma származásúak.

2014-ben közel 60 előadást és kulturális rendezvényt tartottunk. Együttműködtünk olyan neves kulturális centrumokkal Kassáról, mint a Kassai Állami Színház, a K13 Kassai Kulturális Központ, melynek kiemelkedően fontos szerepe volt 2013-ban, amikor Kassa elnyerte az európai kultúra fővárosa címet, valamint a Kassai Thália Színház.

_________________________________________________

maly princThe ArtEst – polyaesthetical education for disabled youth is an place, where young pople with dissabilities can meet every working day from 9:00 – 17:00. We are learning to play instruments, work on a theatrical performances, paint etc. Our main motto is that our work has to have sense.

We settled down specific theatrical group Social theatre Hopi hope, where people with mental dissabilities work together with profesional artists, but also with people without homes, seniors, Roma people etc.

We have made around 60 performances and cultural actions in 2014.We cooperate with prominent cultural institutions in Košice like:

  • State theatre in Košice
  • Cultural centres in Košice K13 – organization which was doing on European city of culture in 2013
  • Thália színház – Hungarian minority theatre in Košice