Generációk kedvence a színpadon

bojtorjanNyugodtan mondhatjuk, hogy a Bojtorján generációk nagy kedvence, így kiváló programnak ígérkezik kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Down Világnapi fellépésük.

Az új BOJTORJÁN együttes 1999-ben, összetételben megújulva viszi tovább zenéjében az 1977-ben kialakított jellegzetes hangzását. Koncertjeiken a már örökzöldnek számító dalaik interpretálását az eredeti hangzás jellemzi, hiszen a szólisták ugyanazok.  Változást, csak a korszerű megszólalás jelent, ami egyrészt hangosítás-technikai kérdés, másrészt a hangszeres tudás fejlődése, ami kitágította a zenészek lehetőségeit.  Emellett az újonnan csatlakozott tagok is világszínvonalon muzsikálnak.

Örömmel értesítek Mindenkit!

2010-ben is lesz Down Világnap a Vígszínházban

KisariNagy lelkesedéssel vágtunk bele a feladatokba, hiszen tavalyi kampányunkat nagy sikerrel zártuk, és rendezvényünkre rengetegen jöttek el, akik a hozzánk elküldött véleményük alapján nagyon jól érezték magukat.
Röviden a tavalyi eredményekről: telt ház a Vígszínházban, a téma markáns megjelenése a médiában, a kampány hatásaként három örök befogadni akaró szülő jelentkezett a Down Dada rendszerbe, és egy éve nem kerültünk kapcsolatba szülőkkel, akik le akartak mondani babájukról, viszont nagyon sok új család keresett meg minket tanácsokért. Tavalyi célunk, a korai fejlesztő beindítása is finisébe ért, sikerült megvásárolni azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a magas színvonalú munkához, most a helyszín kialakításán dolgozunk.
A már most leszervezett programok, és szervezés alatt álló ötletek, ismeretében egy magas színvonalú, élményekben gazdag napot ígérünk Önöknek. Idén színpadra lépnek Down szindrómával élő előadóművészek, és elmondhatjuk, hogy eseményünk nemzetközivé válik, hiszen fellépőink lesznek Szlovákiából és Lengyelországból is, vendégekre számítunk Romániából, Ukrajnából, Spanyolországból.
Idei kampányunk a Down-szindróma megismertetését és az érintett emberek társadalmi elfogadottságának erősítését célozza.  Arra törekszünk, hogy ez az üzenet a lehető legtöbb fórumon keresztül eljuthasson az érintettekhez, valamint a társadalom szélesebb rétegeihez a másság minél teljesebb elfogadása érdekében
Kívánok mindenkinek kellemes hétköznapokat, és kövessék a Nemzetközi Down Világnappal kapcsolatos eseményeket weboldalunkon.
Legyen tőlünk ismét víg a színház, 2010. március 21-én!

Kisari Károly
A Down Egyesület elnöke