I. Nemzetközi Kromoszóma Karnevál

2016. március 19-e reggelén az Akvárium Klubban izgatottan vártunk. Vártuk az önkénteseket, a fellépőket, a műsorvezetőket, a Down – háló tagjait, a szlovák és cseh partnereket, a rézfúvósokat, a mazsorett csoportot, a családokat, barátokat, támogatókat, szimpatizánsokat, mindazokat, akik velünk, együtt, közösen akarták jól érezni magukat a Down-szindróma világnapjához köthető rendezvénysorozatunk első programján, az I. Nemzetközi Kromoszóma Karneválon.

Lassacskán mindenki megérkezett, és 10 órakor elindult a menet. A jótékonysági sétán több százan vettünk részt, transzperensekkel hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Down-szindrómával élők is boldogok, a társadalom teljes értékű tagjaivá tudnak és akarnak válni! A Visegrad Fund támogatásának köszönhetően nem csak hazai csoportok és családok, hanem szlovák és cseh partnereink is megjelenhettek a rendezvényen és ők is megmutathatták, hogy mindannyian ugyanazon a nyelven mosolygunk.

A menet a Vörösmarty teret megkerülve, Stohl András vezetésével, a Magyar Honvédség Budapesti Helyőrség Zenekar és a Gyáli Mazsorett csoport közreműködésével és kíséretével, vidáman, mosolyogva, ismerősöket, ismeretleneke bevonva sétált vissza az Akváriumba.

A helyszínen a Csodavár Korai Fejlesztő Központ és Játszóház várta a kicsiket és nagyokat, kézműves foglalkozással, játszósarokkal, csillámtetoválással, és tanácsadással. A 16 szervezetet magába foglaló, országos lefedettségű Donw-háló tagjai színes sportvetélkedőkre invitálták a jó időben és napsütésben az érdeklődőket, hogy kipróbálhassák magukat, ismert sportemberek segítségével akár a kosárlabda, a foci vagy a harcművészeteket világában.

11:30 perctől az Intim Torna Illegál adott minikoncertet, majd a NEMADOMFEL Együttes remek produkcióját tekinthettük meg. A tombolasorsolás izgalmait kiheverve levezetésképpen a Ladánybene 27 zenekar adta a talp alá valót.

Ismét megmutattuk, hogy a Különbség kisebb, mint gondolnánk, hogy MI is szeretünk bulizni, jól érezni magunkat, hogy a Down-szindróma nem egy bélyeg, hogy nem kell félni tőlünk, hisz mi is mindenkit szeretünk! Jövőre találkozzunk Veled is!

A képre kattintva megtekinthetitek Mészáros Annarózsa képes beszámolóját!

8_down_vilagnap (43)

Ééés, Felvétel, Adás!

A Down Egyesület elképzelése alapján életre hívott és megvalósult Könnyen érthető szakácskönyvét mutattuk meg 2015. július 25-én, szombaton az M1 csatorna Esély magazinműsorában. Kiderült, hogy milyen finomságokat tudunk kisütni!

EasyCookBook – Könnyen érthető szakácskönyvünk bemutatásáról készült pár perces felvételünket a lwnti képre kattintva megtekinthetitek Ti is. Mi nagyon büszkék vagyunk a forgatáson részt vevő fiatalokra is  ! (a videóban 10:43 perctől láthattok bennünket)

Névtelen

 

Ha a könyvet Ti is tanulmányozni szeretnétek, kattintsatok IDE!

Fakanalat a kézbe, legyetek Ti is a konyha ördögei!

A szakácskönyv a Visegrad Fund támogatásával jöhetett létre.

Easy CookBook a’la V4- azaz Könnyen érthető szakácskönyvünk

A Down Egyesület örömmel mutatja be nemzetközi, a Visegrádi országok közreműködésével elkészült, könnyen érthető szakácskönyvét.

A könyv 5 nyelven készült el, magyarul, angolul, szlovákul, csehül és lengyelül. Szeretnénk, ha az minél több Down-szindrómával és egyéb értelmi lemaradással élő fiatalhoz jutna el világszerte, s ez által minél többen ismernék meg a különböző nemzetiségek kulináris hagyományait. A kiadványban levesek, főételek, és desszertek találhatóak, reméljük, hogy mindenki talál magának kedvencet, és főzési tudását meg is osztja családjával és barátaival.

Kellemes lapozgatást, majd pedig jó étvágyat kívánunk az elkészült ételekhez! Te is lehetsz a konyha ördöge!

Az alábbi képre kattintva elérhető a szakácskönyv: (itt kattints a magyar zászlóra)

easycookbook_promo_800

Köszönjük az International Visegrad Fund támogatását!

visegrad_fund_logo

VII. Down Világnapi Gála, Nyíregyháza

Karcsinak2015. március 22-én, Nyíregyházán került megrendezésre a Down-szindróma Világnapjához kapcsolódó nagyrendezvényünk. A Gálára az ország több pontjáról érkeztek down-szindrómával élő gyermeket nevelő családok, de a Visegrádi Négyek országainak vendégei is együtt ünnepeltek velünk a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központban. Az épület egy napra Játszóházzá változott át, hiszen a Csodavár Korai Fejlesztő Központ és Játszóház biztosította a gyerekeknek az izgalmas és érdekes fejlesztő játékokat. A játszóház területén is, mint ahogyan a rendezvény minden kis sarkában többségi és fogyatékossággal élő gyerekek játszottak együtt, vagy táncoltak és énekeltek együtt a színpadi fellépőkkel.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV Polgármestere, a rendezvény fővédnöke elmondta, –  „Az önkormányzat, és egész Nyíregyháza nagyon büszke arra, hogy a Down Egyesület az egész országba, sőt, a határon túlra is elviszi az itt folyó munkát. Az itt zajló szakmai munka és szeretetteljes közösségi tevékenység példamutató, s az önkormányzat lehetőségei szerint támogatja is ezt a munkát.”DSC_2040

Első ízben az ajkai Hangadók zenekar varázsolt fergeteges hangulatot a nap indításaképpen, majd a Dongó zenekarral zenélhettek kicsik és nagyok. A vendégek megismerkedhettek a Down Világnapi Gálák történetével, az Egyesület eddigi munkájával és célkitűzésivel, a Csodavárban nemrégiben átadott Csodakerttel, és a Korai fejlesztéssel. A hangulatért Tarczy Gyula és Novák György műsorvezetők voltak a felelősek, Gyurcsi nem mindennapi érzékkel és tehetséggel konferált a színpadon. A színpadi, kulturális programokat a Makám zenekar, akusztikus előadása zárta.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei szervezetének és önkénteseinek köszönhetően az újraélesztés és elsősegélynyújVII_Down_Nap (190)tás csínját-bínját ismerhették meg a gyerekek és felnőttek.

Az országban elindított, 2015. március 19-én, a Vígszínházban bemutatott „0321- Kihívás, Játék előítéletek nélkül” keretein belül Nyíregyházán, többen is megmérettették magukat a rendezvény ideje alatt. A játékosok mindamellett, hogy élvezték a kihívást, felismerték a játék célját, hogy kis segítséggel és csapatmunkával minden elérhető, és megvalósítható. Csak figyelnünk kell egymásra.

A nap folyamán kézműves foglalkozás, arcfestés és csillámtetoválás várta a kispajtásokat, de a Kulturális Központ előtti téren a Zöld Kerék Alapítvány Bringa-suiját, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár jóvoltából népi fajátékait lehetett kipróbálni, vagy az Állatbarát Alapítvány aranyos, és örökbe fogadható kutyáit lehetett egy kis simogatással kényeztetni.

Köszönjük a részt vevőknek, fellépőknek, aktivistáknak, támogatóknak, partnereknek!

Képes beszámolónk alább található!– Köszönjük a fotókat Mészáros Annarózsának, Perme Képeskönyvének és Racskó Tibornak!

GALÉRIA I.

GALÉRIA II.

Egyéb megjelenéseink:

SZON

Nyíregyházi Televízió

Jacsó Ancsa képei

Nemzetközi vacsora Down-szindróma Világnapján

2015. március 21-én, Nyíregyházán megtartottuk ínycsiklandozó kulináris utazásunkat a Visegrádi Négyek országainak bevonásával.vacsora_kis (14)

A Széchenyi Étterem adott otthont annak az estének, ahol közös főzéssel elkészültek azon ételkülönlegességek, amik a hamarosan megjelenő EasyCookBook online szakácskönyvünkben is helyet kapnak. A hangulat fergeteges volt, a szlovák, cseh és lengyel down-szindrómával élő fiatalok felejthetetlen hangulatot varázsoltak az étterembe. Mindenki nagyon jól érezte magát, láb nem maradt mozdulatlanul az este folyamán.

Köszönjük minden kedves részt vevőnek és partnerünknek!

A képes beszámoló ITT érhető el!-A képekért hálás köszönet Mészáros Annarózsának!

vacsora_kis (74)