Sajtómegjelenések

ÉVENTE ÖTVEN ELHAGYOTT ÚJSZÜLÖTT

Összefogás a sérült gyermekekért

down-baba1Budapest, 2009. február 25. –  Évente mintegy 160 kisbaba születik Down-szindrómával, harmadukról már születésükkor lemondanak szüleik. Pedig ezek a gyermekek – korai fejlesztéssel – be tudnának illeszkedni a társadalomba. A Down Egyesület célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a korai fejlesztés lehetőségére és hangsúlyozza a beteg gyermekek társadalomba való beilleszkedésének fontosságát. Ezért 2009. március 21-én, a Down szindróma világnapján, ép és sérült gyermekek számára szerveznek játszónapot a Vígszínházban. A rendezvényen fellép Gryllus Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági, a Makám Együttes és a Vígszínház művészei.

Hazánkban a vele született betegséggel világra jött gyermekek száma évente megközelíti az 5500-at, azaz minden 18. terhességből beteg gyermek születik. A tavalyi évben a Magyarországon született 97.613 gyermekből, hozzávetőleg minden 600. újszülött Down baba. Magyarországon 10.000 Down-szindrómás ember él, de az általános társadalmi ismerethiány miatt a Down babák közül minden harmadik újszülöttről lemondanak a szülei. A szülők megbélyegzettnek érzik magukat és olyan nehézségekkel kell szembenézniük, mint a családi jövedelem visszaesése, az elszigetelődés és gyakran a társas kapcsolat felbomlása. Ez a folyamat nagyon sok “segítő kezet”, erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől. Emiatt a  babák 30-40%-át nem viszik haza a kórházból, így ezen gyermekek többsége állami gondozásban nő fel.

down-baba3A betegség kialakulása ma már ismert. Egy normálisan fejlődő emberi szervezetben, minden sejtben 46 kromoszóma található, melyet 23 pár alkot. A Down szindróma a 21. kromoszómapárhoz kapcsolódik, extra kromoszómaképződés miatt alakul ki. Ezeknek a gyermekeknek három 21-es kromoszómájuk van, kettő helyett.
„Azok a gyermekek, akik szerető családban nőnek fel – a saját családjukban, vagy örökbefogadó szülőknél – és lehetőséget kapnak a korai fejlesztésre, be tudnak illeszkedni a társadalomba. Megtanulnak írni, olvasni, számolni, akár munkát is vállalhatnak. Az állami gondozásban felnőtt gyermekek nem kapják meg ezt az esélyt. ’’- mondta Kisari Károly a Down Egyesület elnöke, egy 8 éves Down-szindrómás kislány édesapja.
Az egyesületet olyan szülők alapították, akik egy vagy több Down-szindrómás gyermeket nevelnek. Ismerik a korai fejlesztés bevezetésének jelentőségét, és életük küldetésének érzik azt, hogy gyermekeiket hozzásegítsék az önálló életvitelhez, és ahhoz hogy értékteremtő hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Gyermekeik dolgozzanak, tanuljanak, akárcsak ép társaik.
Március 21-én, a Down Világnapon a Vígszínházban első alkalommal játszhatnak együtt ép és sérült gyermekek, ezzel is bebizonyítva, hogy társadalmi összefogással elérhető az integráció. A kicsiket olyan művészek várják – Gryllus Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági, a Makám Együttes illetve a Vígszínház művészei: Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Sarádi Zsolt, Lajos András, Tornyi Ildikó és Igó Éva – akik fellépésükkel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a Down gyermekek éppúgy éreznek, örülnek, játszanak, szórakoznak, mint ép társaik.down_szirka

A rendezvény házigazdája Eszenyi Enikő, aki a következőket mondta el azzal kapcsolatban, miért vállalta fel mind ő, mind a Vígszínház a rendezvény támogatását: “Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Vígszínház adhat otthont a legelső Down-szindróma világnap rendezvényének. Úgy gondolom, hogy a színház a szórakoztatáson kívül arra is alkalmas, hogy képviselje és közvetítse az esélyegyenlőség fontosságát. Magam és a Vígszínház társulata nevében remélem, hogy ezzel a különleges gyereknappal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy március 21-én TŐLÜK legyen VÍG a SZÍNHÁZ!”

A játszónapon Down-szindrómás gyerekek képeket fognak festeni, amely képeket kortárs magyar festők egészítenek ki festményekké. Ezeket a festményeket a Down Egyesület elárverezi, ezzel kívánva alapot biztosítani egy Korai Fejlesztő Központ létrehozásához Észak-kelet Magyarországon.

Ahhoz, hogy a sérült gyermekek felnőttként teljes emberként tudják élni az életüket, nélkülözhetetlen az időben történő felzárkóztatás, ami megfelelő szakemberek segítsége nélkül kivitelezhetetlen. Korai fejlesztő központ a keleti országrészben eddig még nem létezett, ami jelentősen megnehezítette az ott élő családok dolgát. Az új Korai Fejlesztő Központ megalakításával, a beteg kicsiket nem kell majd Budapestre hordani, helyben is megkaphatják a szükséges fejlesztést.

További megjelenések:

Híradó

Családi net

Info világ

Női Lapozó

Szirka blogja

Stop

R-time

Magyar Orvosi Kamara

Színház ajánló

Velvet

KultúrPart

Harmonet

Marketinginfo

Kreatív

Művész-világ

Szabolcs online

Borsod online

Hajdú olnine

Magyar online

Mikom