Tudtátok, hogy idén immár ötödik alkalommal rendezi meg a Down Egyesület a Nemzetközi Down Világnapot a Vígszínházban?Megrendezésére ezúttal – az ENSZ által elfogadott, hivatalos Down-szindróma napjához (március 21.) kapcsolódóan – március 24-én (vasárnap) kerül sor. Ebben az évben a hagyományőrzés a rendezvény témája, így a Down Világnap kívül-belül néphagyományokat ápol.
Elfogadta a szervező Down Egyesület felkérését a 4 For Dance tánceggyüttes, ami 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy az általuk nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tegyék még izgalmasabbá, s így egy önálló stílust hozzanak létre. Az együttes 2009-ben Montreal-ban az UNESCO védnöksége alatti Dance World Cupon, a hivatalos táncvilágkupán három kategóriában is – folk, show, step –  megszerezte a világbajnoki címet.*
Színpadra lépnek mellettük a Vígszínház művészei, a többi fellépő pedig egyelőre legyen meglepetés. Nézzetek vissza minél többször, ha tudni szeretnétek, kiket láthattok még az V. Down Világnapon :)!
4_for_dance*További részletek az együttes weboldalán, a www.4fordance.hu-n, ahol a fotó is megtekinthető eredeti méretben!