2013-ban jubilálunk a Vígszínházban!

Vígszínház 2012
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Idén immár ötödik alkalommal rendezi meg a Down Egyesület a Nemzetközi Down Világnapot a Vígszínházban, melyre ezúttal is márciusban kerül sor, terveink szerint március 24-én (vasárnap). Reméljük, most is találkozunk ismerős arcokkal, és új vendégeket is köszönthetünk a nemzetközi eseményen. Részletekkel hamarosan jelentkezünk, ugyanitt!

Magyarországon elsőként a Down Egyesület szervezett országos eseményt a Down Világnapon 2009. március 21-én a Vígszínházban, ahol 200 Down-szindrómás és 400 ép gyerek érezhette jól magát színes, egész Vígszínházat betöltő programokon. 2012-ben a negyedik Down Világnap megszervezésére került sor, mely azóta több mint 1000 fős, nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A rendezvény külön érdekessége minden évben, hogy a Vígszínház művészei, mint önkéntesek vesznek részt a gyerekeknek szóló programokon. A Világnap rendszeres vendégei szlovák, cseh és lengyel fellépő csoportok, valamint több szomszédos ország apraja-nagyja látogat el ezen alkalomból a játszóházzá alakuló Vígszínházba minden évben.