Down-világnapi rendezvény Jászszentlászlón is

Márc. 21. a DOWN-VILÁGNAP.
“Ezen a jeles napon rendezvényt szervezünk Jászszentlászlón is, a Szent László Általános Iskolában. Nemcsak Down-szindrómás gyerekekkel és az őket nevelő családokkal szeretnénk ünnepelni, hanem mindazokkal, akik szívesen megismerkednének a sérült emberek világával.
Szeretnénk, ha sokan ünnepelnék velünk gyermekeinket, hiszen ez a nap az ő napjuk!
Egyúttal fel is hívjuk az emberek figyelmét az elfogadásra, hiszen ők is itt élnek közöttünk.
Ez a világ velük, a mi Dankáinkkal kerek és egész!
Táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal, jótékonysági vásárral, műsorral és terülj-terülj asztalkámmal várjuk az érdeklődőket egész nap. Érintetteket, és kíváncsiakat egyaránt!
Jászszentlászló község már tett arról tanúbizonyságot, hogy befogadó és elfogadó emberek lakják, akik meleg szívvel és sok szeretettel fogadtak bennünket, és Dankáinkat. Idén ismét lehetőséget kaptunk tőlük, hogy együtt legyünk.”

Patyik Gabriella – szervező

 

A színpadon kívül is csupa móka

almafaAkik ezen a márciusi vasárnap ellátogatnak majd a Vígszínházba biztosan nem fognak unatkozni, hiszen a lebilincselő színpadi produkciók mellett egyre színesedik a kiegészítő programok tárháza is.

Az Almafa Gyerekház is részt vesz támogatóként a rendezvényen, ahol sugarlesz Csiri-Biri torna 1-3 éveseknek, Fantázia Mese-Aerobic ovisoknak.

Down-Dada szoba, ahol sorstársakkal beszélgethetnek az érintett szülők. Hordozókendő-tanácsadás, ABO-Institute diagnosztika, Sugar! Shop blupfinomságok és Blup! babzsákok.
Valamint Down-shop a fellépők CD-ivel és dedikálással.

 

Táncoslábú lengyel fellépők

lengyelA Lengyelországból érkező “Nagyobb szeretetben” Egyesület remek hangulatú műsorral készül. Két táncot láthatunk majd Down-szindrómás fiatalok előadásában.
A tánc és a zene nyelvén szólnak hozzánk, hiszen ezek szavak nélkül találnak utat mindenki lelkéhez.