3-2-1, avagy „ha egyszer megismersz, örökre megszeretsz”

IMG_0588 copyEbben az évben is megtöltötték a Vígszínházat a Down Világnapra érkező gyermekek és szüleik. A világszerte 2006 óta, itthon pedig másodízben megrendezett esemény célja, hogy összefogással és példaállítással elősegítse a Down-szindrómás gyerekek társadalmi integrációját. A II. Down Világnapnak – a tavalyihoz hasonlóan – idén is a Vígszínház adott otthont, ahol szórakoztató programok, színpadi előadások, kézműves foglalkozások, illetve a színház vezető színészei Hegedűs D. Géza, Kovács Patrícia, Fesztbaum Béla, Hegyi Barbara, valamint a Vígszinház igazgatója és egyben az esemény házigazdája, Eszenyi Enikő várták a Down-gyermekeket és társaikat. A Down Világnap nemes ügye mögé neves sportolók is felsorakoztak, az általuk felajánlott relikviákra április közepétől lehet licitálni.

2010. március 21-e ismét a megismerésről és az örömről szólt, hiszen Down-gyerekek és egészséges társaik újból együtt vehették birtokba az erre a napra nekik megnyitott Vígszínházat. A jó hangulatról a Makám, az Alma és a Bojtorján együttes, valamint a Vígszínház művészei gondoskodtak. A rendezvény újdonsága pedig a Szlovákiából és Lengyelországból érkező Down-szindrómás csoportok bemutatkozó előadása volt.

„Ma végre ismét gyerekektől volt víg a színházunk. Nem is tudok mást mondani: nagyon fontosak ezek a mosolygó arcok nekünk” – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

Kép 131 másolataA II. Down Világnap újból lehetőséget adott minden érintett és érdeklődő számára, hogy esetleges félelmeiket, ellenérzéseiket és nehézségeiket félretéve egy valóban önfeledt és élményekkel teli napot tölthessenek el közösen. Az Egyesület tagjai és mindazok, akik közvetlen kapcsolatba kerültek Down-szindrómás gyermekekkel és felnőttekkel, egyöntetűen vallják, hogy ha egyszer megismerik, örökre megszeretik őket, hiszen a vonások mögött igazi érzelmek és nyílt őszinteség, ragaszkodás, szeretet rejtőznek.

A magyarországi Down Egyesület 1998 óta segíti a Down-gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztését, valamint az őket nevelő családok életét. Az Egyesület nemzetközi mintára hozta létre a magyarországi Down Világnapot, amelynek elsődleges céljául a Down-szindrómával élők társadalmi integrációját tűzte ki, lehetőséget biztosítva így az érintettek és ép társaik számára a közvetlen megismerésre, és egyúttal a társadalmi párbeszédre.

„Elfogadás tekintetében a leginkább fogékony korosztály a gyermekeké, annak ellenére, hogy számos esetben kíméletlenül őszinték, azonban a korai élmények hatására, amelyek révén átértékelhetik magukban a normálisról alkotott elképzeléseiket, elfogadóbb felnőttekké, majd szülőkké válnak.”– mondta Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, egy 9 éves Down-szindrómás kislány édesapja.

Az első magyarországi Down Világnap örömteli eredménnyel büszkélkedhet, hiszen az eseménynek köszönhetően a tavalyi évben három örökbe fogadni akaró szülő is jelentkezett a Down Dada rendszerbe és immáron egy éve nem került olyan szülőkkel kapcsolatba a Down Egyesület, akik le akartak mondani Down-szindrómás gyermekükről. Ugyanakkor egyre több új család kereste meg az egyesületet tanácsért, ami mindenképpen azt jelzi, hogy a társadalmi párbeszéd megkezdődött a témában. A tavalyi adománygyűjtés eredményeképpen elkezdődött a keleti országrészben tervezett Korai Fejlesztő Központ kialakítása.

„Bízom benne, hogy a II. Down Világnap révén tovább erősíthetjük a személet változást, amely nem csupán egy felelős társadalom ismérve, hanem szükségszerűen a civilizált kultúra alapfeltétele. Köszönjük a kultúra-közvetítés egyik nagyasszonyának, Eszenyi Enikőnek és a Vígszínház valamennyi művészének, továbbá elismert sportolóinknak a támogatást, amellyel segítik céljaink mielőbbi megvalósulását.” – tette hozzá Kisari Károly.

A nemes ügyet felkarolva az idei évben híres sportolók ajánlottak fel egy-egy számukra (is) értékes személyes tárgyat, bízva abban, hogy az aukció révén többletbevételhez juttathatják az Egyesületet. Kovács Kati, Erdei Zsolt, Besenyei Péter, Egervári Sándor és Dzsudzsák Balázs relikviáira 2010. április 19. és 28. között lehet az interneten licitálni. Az adományokat a Down Egyesület a tavalyi évben elkezdett Korai Fejlesztő Központ kialakítására és reményeik szerint befejezésére fordítja.

3 thoughts on “3-2-1, avagy „ha egyszer megismersz, örökre megszeretsz””

  1. Köszönjük szépen a meghívást és a szíves vendéglátást, őszintén örülünk, hogy személyessen megismerhettünk. Sok egészséget és sikert kívánunk mindenkinek.
    Viszontlátásra! ArtEst, Lívia Kalmárová. Košice, Szlovákia,

  2. Tisztelt Szervezők,

    Szeretnék köszönetet mondani a tegnapi, Vígszínházban tartott Down Világnapi rendezvényért. Kivételes színvonal, empátia és nyitottság jellemezte a tegnapi napot. 3 éves kislányommal látogattunk el a színházba, mivel fontosnak tartom illetve nevelési elvként vallom, hogy a nyitott és befogadó legyen az őt és minket körülvevő világra. Jó volt látni, hogy a programokon a gyerekek együtt játszottak, a szülők elfelejthették egy picit a mindennapok nehézségeit. Egyik – a műsor alatt – mellettem ülő kislány felment a színpadra a művészekhez, majd mikor visszaült a helyére sugárzóan kérdezte: “Ugye láttad, hogy szerepeltem? Integettem Nektek…”, leírhatatlanul boldog volt, örök emléket kapott..
    Hazafelé sétálva megkérdeztem kislányom, hogy hogy érezte magát, milyen volt játszani a többiekkel, akik másként születtek. Erre ő azt kérdezte, arra a kislányra gondolok akivel festett és az orrán volt egy karmolás? Ő nem látott különbséget! Köszönjük!

  3. Szeretnék gratulálni a szervezőknek a csodás naphoz, a szereplőknek a nagyszerű műsorhoz. Örülök, hogy elmehettem a lányommal. Köszönöm Eszenyi Enikőnek, hogy egy nagy élményben részesítette a lányomat. Timi soha nem fogja elfelejteni, hogy elmondhatta versét a Vígszínház színpadán. A művésznő már sokszor bizonyította a sokoldalúságát, de nyitottságát, odaadó szeretetét ezen a rendezvényen tette mindenki számára nyilvánvalóvá, s ezért sokan és sokat fogják szeretettel emlegetni a nevét. Köszönjük!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.